Debrecenben játszik a Bihar FC
23-07-2010 15:49
Július 24-én, szombaton 18.15 órától (magyar idő szerint) Debrecenben lép pályára a Bihar FC labdarúgó-csapata. A váradiak ellenfele a helyi DVSC, az NB I legutóbbi bajnoka lesz.
A Lokiban olyan játékosok szerepelnek majd, akik nem kerültek be a Basel elleni Európa-liga selejtező mérkőzésre készülő keretbe. Gheorghe Ghiţ, a piros-kék csapat edzője lapunknak elmondta július 28-án, kéthetes olaszországi edzőtáborba utazik a csapat a Firenze mellett található Castel di Lagoba. A felkészülés során négy barátságos mérkőzést játszanak a bihariak, helyi másod és harmadosztályú együttesek ellen, majd augusztus 11-én az olasz élvonalban szereplő Cagliarival (legutóbb a 14. helyen zárt) mérik össze tudásukat.

